
„Nagyon vártuk már a bajnoki rajtot” – mondta Tóth Edmond. – „Hosszú hetek vannak mögöttünk, rengeteget dolgoztunk a felkészülés során. A játékosokon érezhető a bizonyítási vágy, mindenki szeretné megmutatni magát a szurkolók előtt. Hazai pályán természetesen győzelemmel akarunk kezdeni, és megmutatni, hogy ez az új csapat jó úton halad.”
A vezetőedző ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az első ellenfél sem ígérkezik könnyűnek. „A Gyöngyös egy jó csapat, biztosan nehéz mérkőzésre van kilátás. Ugyanakkor a célunk egyértelmű: nyerni szeretnénk, és abban bízom, hogy felszabadult, hajtós és küzdős játékot tudunk nyújtani, nem pedig görcsösséget mutatni. Ezzel a hozzáállással kell pályára lépnünk.”

Az elmúlt hetekben több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett a csapat, amelyek során folyamatosan csiszolódtak az új játékosok és a régiek közötti kapcsolatok. A stáb szerint a fejlődés egyértelmű, de a munka oroszlánrésze még előttük áll. A szezonnyitó találkozó így különös jelentőséggel bír: egyszerre lehetőség az új keret bemutatására, valamint arra, hogy a szurkolók is lássák, milyen alapokra épül a következő idény.
A szurkolókat tehát szombat este egy izgalmas mérkőzés várja, amely egyszerre jelenti a bajnoki rajtot és egy új korszak kezdetét a MOL Tatabánya KC életében.
Mérkőzésinformáció:
Időpont: 2025. szeptember 6., szombat, 18:00
Helyszín: Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Ellenfél: HE-DO B.Braun Gyöngyös
Várjuk szurkolóinkat a helyszínen, hogy együtt kezdjük meg a 2025/2026-os idényt, és közösen hajszoljuk a győzelmet az első fordulóban!
| 1. MOL Tatabánya KC | 16 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 15 |
| 3. ONE Veszprém HC | 14 |
| 4. FTC-Green Collect | 10 |
| 5. ETO University Handball Team | 8 |
| 6. Budai Farkasok-RÉV | 7 |
| 7. Szigetszentmiklósi KSK | 7 |
| 8. Csurgói KK | 6 |
| 9. NEKA | 6 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 6 |
| 11. PLER-Budapest | 6 |
| 12. Carbonex-Komló | 5 |
| 13. CYEB-Budakalász | 5 |
| 14. Balatonfüredi KSE | 5 |