Kikapott a kupa döntőjében, majd kiesett a Bajnokok Ligájából is. Azaz, lehet, hogy túl „mérges” lesz…
Erre kell felkészülnünk a 26. fordulóban, mert a Veszprém Aréna, vasárnap 18 órától nem számíthatunk „kegyelemre”. Az eddigi kudarcok ugyanis meghatározhatják a házigazdák hétvégi mérkőzéshez történő hozzáállását. Mivel „csak” a bajnoki arany maradt, amit idén még megnyerhetnek. Ez pedig egy ilyen játékoskerettel és költségvetéssel a minimum. A rangadónak is nevezhető találkozón egyébként Paska D. és Vastag S. játékvezetők fújják majd a sípot.
-Szerencse, hogy az előző fordulóban győztünk, így már bebiztosítottuk a negyedik helyünket – kezdte az esélylatolgatás, a Tatabánya másodedzője, Sibalin Jaksi. – A hétvégi összecsapásnak, így már nincs a helyezéseket befolyásoló tétje.
A szakember kiemelte, hogy a bajnokság hajrájában a veszprémiek keretében is egyre több fiatal bukkant fel, de a Tatabánya jobb, ha egy „fullos” bakonyi gárdára számít.
-Mivel a Szeged elleni döntőre készülnek, így ellenünk odateszik magukat, és ezt a mérkőzést arra használják fel, hogy a legjobb összeállításban, többféle variációt is kipróbáljanak – jegyezte meg Jaksi. – A hazai pontvadászatban – a Szeged kivételével – egy Veszprém elleni meccsen általában az történik, amit a rekordbajnok akar. Ne feledjük, ellenfelünknek egy-egy posztra legalább két-három azonos képességű, többnyire világklasszis kézilabdázója van. Ennek ellenére mi szeretnénk minél tovább szorossá tenni a találkozót, és minél több borsot törni a hazaiak orra alá, hiszen most aztán végképp semmilyen teher nem nyomja a vállunkat…
Csapatunkban most mindenki hadra fogható.
1. ONE Veszprém HC | 50 |
2. OTP Bank - PICK Szeged | 44 |
3. FTC-Green Collect | 39 |
4. MOL Tatabánya KC | 34 |
5. Balatonfüredi KSE | 31 |
6. ETO University Handball Team | 28 |
7. Csurgói KK | 25 |
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 22 |
9. Carbonex-Komló | 19 |
10. PLER-Budapest | 17 |
11. NEKA | 16 |
12. CYEB-Budakalász | 15 |
13. Dabas KC | 13 |
14. QHB Eger | 11 |