
Az első félidő során még biztató előnyt sikerült kiharcolnunk, hiszen 16-15-re vezettünk, ám a második játékrészben az ellenfél nyitott védekezése megzavarta játékunkat, így nem tudtuk megtartani az előnyt.
Cristian Ugalde vezetőedző a mérkőzés után így értékelt: „Összességében a mérkőzés jól alakult, de sajnos volt néhány kritikus perc, amikor labdavesztéseink gyors ellentámadásokhoz vezettek, így a 3 gólos előnyünkből rövid idő alatt hátrányba kerültünk. Az ellenfél védekezésének változtatása nehézségeket okozott, de a mérkőzést visszanézve, azt mondhatom, hogy még így is sikerült lövőhelyzeteket kialakítanunk, amiket ha értékesítünk, akkor bebiztosítottuk volna a győzelmünket. Azonban az a 3-4 eladott labda megpecsételte a sorsunkat. Kár érte, de a csapat az utolsó pillanatig küzdött.”

Ugalde hangsúlyozta, hogy bár vannak jobb és rosszabb mérkőzések, ezek a tapasztalatok kulcsfontosságúak a csapat építése szempontjából, különösen a Bajnokok Ligája szintű ellenfelekkel szemben. „Az ilyen vereségek megmutatják, min kell javítanunk. Sok új játékosunk van és a bajnokság egy hét múlva kezdődik. A legfontosabb, hogy jól zárjuk a tornát, pozitív érzésekkel, és hogy minden játékosom egészséges maradjon” – tette hozzá a vezetőedző.

A mérkőzés tanulságai alapján a csapat tovább dolgozik azon, hogy a közelgő bajnoki szezonra a lehető legjobban felkészüljön, és sikeresen szerepeljen a következő kihívások során.
Tigriseink ma este a Crvena Zvezda együttese ellen folytatják a szereplésüket, este 19 órától.

| 1. MOL Tatabánya KC | 16 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 15 |
| 3. ONE Veszprém HC | 14 |
| 4. FTC-Green Collect | 10 |
| 5. ETO University Handball Team | 8 |
| 6. Budai Farkasok-RÉV | 7 |
| 7. Szigetszentmiklósi KSK | 7 |
| 8. Csurgói KK | 6 |
| 9. NEKA | 6 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 6 |
| 11. PLER-Budapest | 6 |
| 12. Carbonex-Komló | 5 |
| 13. CYEB-Budakalász | 5 |
| 14. Balatonfüredi KSE | 5 |