
A találkozó különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a Pelister a Bajnokok Ligája egyik tapasztalt együttese, amely egyértelműen a mérkőzés esélyesének számít.
Sadou Ntanzi, a csapat irányítója, a mai összecsapás előtt kiemelte, hogy kulcsfontosságú lesz a feszes védelem és a támadójáték gördülékenysége. „Szeretnénk a Zagreb elleni formát átültetni a mai találkozóra is, sőt az ott elkövetett hibákat lehetőség szerint már javítani” – mondta Ntanzi. A játékosok célja, hogy kevesebb labdát adjanak el, és jobban kihasználják helyzeteiket. Ntanzi hozzátette: „Egyre jobban csiszolódunk, de még hosszú az út, mire mindenki ismerni fogja a másik rezzenéseit, gondolatait.”

Bár a Pelister csapata favoritként érkezik a pályára, Ugalde mester és tanítványai nem adják könnyen magukat. Minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy győztesként hagyják el a pályát. A csapat hálóőre, Bartucz László is hasonlóan nyilatkozott: „A csapat elszántsága és motiváltsága megkérdőjelezhetetlen. Nyerni szeretnénk ma este, és döntőt játszani vasárnap, ez nem kérdés.”
A Tigrisek számára tehát hatalmas a tét: a döntőbe jutásért küzdenek, és bár még sok munka áll előttük, hogy teljesen összeérjenek, az irány egyértelműen biztató. A ma esti mérkőzés nemcsak a győzelemről szól, hanem arról is, hogy a csapat tovább építse a közös játékát és egyre jobban összecsiszolódjon. Vajon sikerül-e a bravúr, és megverik a Pelistert? Este kiderül.
A mérkőzést élőben itt követhetitek.

| 1. MOL Tatabánya KC | 16 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 15 |
| 3. ONE Veszprém HC | 14 |
| 4. FTC-Green Collect | 10 |
| 5. ETO University Handball Team | 8 |
| 6. Budai Farkasok-RÉV | 7 |
| 7. Szigetszentmiklósi KSK | 7 |
| 8. Csurgói KK | 6 |
| 9. NEKA | 6 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 6 |
| 11. PLER-Budapest | 6 |
| 12. Carbonex-Komló | 5 |
| 13. CYEB-Budakalász | 5 |
| 14. Balatonfüredi KSE | 5 |