hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
A Kék Tigrisek a Zöld sasokkal viaskodnak
2024. április 6.
Ez a rangadó sorsdöntő lehet a végső bajnoki helyezések szempontjából is. Szurkolóink, akik minden bizonnyal szép számmal elkísérik a Kék Tigriseket a Zöld sasokhoz, a fővárosba, elsősorban arra kíváncsiak, hogy meddig tarthat a mieink mélyrepülése. Mivel kedvenceik játéka az elmúlt hetekben korántsem volt szívderítő…



A 21. forduló rangadóját vasárnap 19 órától rendezik a budapesti Elek Gyula Arénában. A találkozót Bíró Á. és Kiss O. vezetik.

A Ferencváros egy meccsel kevesebbet játszott, mint csapatunk, ám csak egy pont a hátrányuk. Ezzel szemben viszont a mieinknek „könnyebbnek” tűnnek a még hátralévő találkozói, mint a szintén a dobogóért küzdő FTC-nek. Minden esetre ez az összecsapás a jelenlegi pontvadászatban sok mindent tisztázhat. Egyebek mellett erről is beszélgettünk Sibalin Jaksi edzővel, Djukics mester jobb kezével.



- Bízom benne, hogy mostanra már mindenki tudja a csapatban, hogy min kell változtatnia a szegedi meccset követően – emelte ki Jaksi. – Mindenképpen szeretnénk javítani, illetve bizonyítani, hogy nem a Szeged ellen mutatott a Tatabánya igazi arca. Az előttünk álló meccs egy nagy téttel bíró rangadó, amelyen óriásit lehet nyerni. De ettől függetlenül – ha nem tudnánk győzni akkor is - a saját kezünkben maradna a sorsunk. Hiszen a fővárosiak még találkoznak a Szegeddel és a Veszprémmel is.

A mieinknél egy hiányzó biztosan lesz, Győri Mátyi még maródi.

Így látja Balogh Zsolti

Balogh Zsolt, az FTC átlövője évekig erősítette csapatunkat. A hétvégén pedig az egykori játszótársak ellen lép pályára.

- Nagyon nehéz egy ilyen rangadó előtt az esélyekről beszélni – jegyezte meg. – A jelenlegi forma és a hazai pálya mellettünk szólhat. Azt mondanám, hogy hatvan százalék a mi esélyünk és negyven a Tatabányáé. Bizonyára mindkét csapat maximálisan felkészül erre a találkozóra, amely akár a harmadik helyről is dönthet. Viszonylag sok a sérültünk, és fárasztó a heti két találkozó is. Emellett, még ha nyerünk is, akkor sem lesz a mi kezünkben a sorsunk.

-Petrik József-





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat