A találkozót az Altmár – Horváth M. duó vezeti. Miközben a hazaiak igazi kézilabda ünnepre készülnek, addig vezetőedzőnk, Tombor Csaba győzelemre.
A házigazdák hét évnyi szünet után szerepelhetnek ismét a legjobbak között. A vendéglátók célja a tisztes helytállás a nyitányon és a pontvadászatban egyaránt. Nem véletlenül igazoltak a fővárosiak 12 új játékost.
Az erősítések terén a mieink sem maradtak el első fordulóbeli riválisuktól. Így az sem véletlen, hogy Tombor Csaba magabiztos, jó játékot vár csapatunktól, és ami még ennél is fontosabb, a két pont megszerzését.
- A megbeszélések során kiemeltem a fiúknak, hogy a legnagyobb meglepetések többsége, legyen az világverseny, kupasorozat, vagy bajnoki összecsapás, az első meccseken szokott születni – hangsúlyozta szakvezetőnk. – Ezért az első pillanattól az utolsóig maximális koncentrációt várok el a társaságtól. A felkészülésünk jól sikerült, kifejezetten jó ellenfelek ellen. Egyébként tavaly is, az akkori újonc otthonában kezdtük a szezont. A feladatunk azonban most is adott. Nyerjünk és építsük tovább a játékunkat. Miután a házigazdák sok külföldi kézilabdázót szerződtetek, így gyors tempójú, hajtós mérkőzésre számítok. Szeretnénk kiszolgálni a minket elkísérő szurkolóinkat, de a PLER is hasonlóra készül. Gondolom, a saját közönségét egy látványos, gólra törő és harcos bemutatkozással próbálja meg szórakoztatni.
Együttesünk várhatóan a Kielce elleni kerettel utazik Budapestre. Tombor mester azonban Petar Topic-ra és Josip Peric-re még nem számíthat. A sérült Topic leghamarabb október végén lesz bevethető állapotban, és Peric is legalább még két-három hétig maródi.
-Petrik József-
1. ONE Veszprém HC | 50 |
2. OTP Bank - PICK Szeged | 44 |
3. FTC-Green Collect | 39 |
4. MOL Tatabánya KC | 34 |
5. Balatonfüredi KSE | 31 |
6. ETO University Handball Team | 28 |
7. Csurgói KK | 25 |
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 22 |
9. Carbonex-Komló | 19 |
10. PLER-Budapest | 17 |
11. NEKA | 16 |
12. CYEB-Budakalász | 15 |
13. Dabas KC | 13 |
14. QHB Eger | 11 |