hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
A mumusverésre készülnek Tigriseink
2022. november 24.
A 10. fordulóban a „kis” Veszprém otthonába látogatunk. A szombati összecsapás 16 órakor kezdődik. A mérkőzésen Fekete T. és Tóth D. játékvezetők fújják majd a sípot.


Lehet, hogy meglepő, de a Kék Tigrisek egyik legkellemetlenebb ellenfelévé a „kis” Veszprém nőtte ki magát. A házigazdák kibabráltak már velünk a Magyar Kupában és a bajnokságban egyaránt. Ezt a rossz sorozatot szándékozik megtörni, Tombor Csaba vezetőedzőnk irányításával, csapatunk.



Ennek a találkozónak talán legnagyobb pikantériája, hogy mesterünk, Tombor Csaba, építette fel a „kis” Veszprém gárdáját…
- Kettős érzés kavarog bennem – emelte ki szakvezetőnk. – Annak idején edzőként én is itt bontogattam a szárnyaimat. Most hétvégén pedig azok ellen vezetnem a csapatomat, akikkel évekig együtt dolgoztam. De ez nem jelenthet és nem is jelent gondot, hiszen profik vagyunk.

Az elmúlt időszakban már-már mumusává vált a Fejér B.Á.L. Veszprém a Kék Tigriseinknek. Az tény, hogy kellemetlen stílusú együttes a hazai, mivel viszonylag alacsony, mozgékony játékosok alkotják. Egyébként a MOL Tatabánya KC 14 ponttal, hét győzelemmel és mindössze két vereséggel a tabella harmadik helyéről várja a hétvégi összecsapást. Ezzel szemben a hazaiak két ponttal, az utolsó előtti helyen szerénykednek…

- Az ellenfél játékosainak többségét ismerem – hangsúlyozta Tombor Csaba. – Úgy gondolom, kellően felkészültünk „belőlük”. Így egyértelműen győzelemre számítok a szombati találkozón. A papírforma szerint is mi vagyunk az esélyesek, de ezt a pályán kell győzelemre váltani. Nálunk csak Hornyák Bence nem léphet még pályára, de már elkezdte az edzéseket. A többiek viszont bevethetőek.

-Petrik József-






TABELLA
1. Telekom Veszprém6
2. OTP Bank - PICK Szeged4
3. HSA NEKA4
4. FTC-Green Collect2
5. Dabas KC2
6. MOL Tatabánya KC2
7. Balatonfüredi KSE2
8. Csurgói KK2
9. QHB Eger2
10. CYEB-Budakalász2
11. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös2
12. Carbonex-Komló0
13. Fejér B.Á.L.- Veszprém0
14. PLER-Budapest0

« 2023. szeptember »
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30




Támogatók









© 2023 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30