Mivel a szegediek vesszőfutása továbbra is tart a Bajnokok Ligájában könnyen elképzelhető, hogy a Tisza-partiaknál a mi ellenünk vívandó bajnoki élvez prioritást. Ennek egyértelmű oka, hogy a házigazdák, ebben a pontvadászatban már nem hibázhatnak...
– Nagyon fontos lenne, hogy minél tovább ki tudjuk tolni a koncentrációnkat, mert ezzel van most még a legtöbb gondunk – emelte ki Tombor Csaba vezetőedzőnk. – Ebből adódott, hogy jóformán senkit nem vertünk meg annyira, amennyire a képességeink alapján tudtunk volna. Ha most a Szeged ellen például csak húsz percig koncentrál a társaság, azért nagyon súlyos árat fizethetünk.
A szakvezetőnk szólt arról is, hogy a Kék Tigriseknél tapasztalható kisebb megtorpanás szinte természetes, hiszen egy újjá alakuló együttesnél ez gyakran előfordul. Viszont Tombor Csaba abban reménykedik, hogy ez a „megtorpanós” időszak nem nyúlik hosszúra, és csapata ismét elindul felfelé...
– Jelenleg hiába van morálisan össze-vissza állapotban a Tisza-parti alakulat, mégis kényelmesebb helyzetben vannak, mint mi, hiszen jóformán csak egy új játékost kellett a gárdájukba beépíteni – hangsúlyozta szakvezetőnk. – Ezért is jóval összeszokottabbak, mint mi. A páros kapcsolatok megmaradtak náluk, és jól működnek. Ennek dacára szeretnénk kihozni magunkból a maximumot. Szeretnénk a lehető legjobban kézilabdázni, a legjobb arcunkat mutatni. Az pedig egyértelmű, hogy nem megyünk feltartott kézzel a pályára.
A mieinknél Hornyák Bence továbbra is maródi, ám Cristian Ugalde visszaépítését a csapatba sem szeretnék elkapkodni. Eközben Ancsin Gabi is egyre inkább kezdi visszanyerni régi formáját, erőnlétét. Az ő, kvázi hiánya, rányomta a Tatabánya teljesítményére is a bélyegét...
-Petrik József-
1. Telekom Veszprém | 6 |
2. OTP Bank - PICK Szeged | 4 |
3. HSA NEKA | 4 |
4. FTC-Green Collect | 2 |
5. Dabas KC | 2 |
6. MOL Tatabánya KC | 2 |
7. Balatonfüredi KSE | 2 |
8. Csurgói KK | 2 |
9. QHB Eger | 2 |
10. CYEB-Budakalász | 2 |
11. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös | 2 |
12. Carbonex-Komló | 0 |
13. Fejér B.Á.L.- Veszprém | 0 |
14. PLER-Budapest | 0 |