hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Szezon visszatekintés: október
2022. június 13.
Jó kezdet után nagy pofonok jöttek, a hónap végén pedig egy komoly változás is bekövetkezett.

Grundfos Tatabánya KC – Budakalász KZRT 23-19 (12-10)

A kapusok erősen kezdték a mérkőzést mindkét oldalon, az első félidőben több alkalommal is huzamosan ők vették át a főszerepet. A felek fej-fej mellett haladtak, nem tudtunk jobban ellépni kettővel, a szünetben is ennyi volt az előnyünk. A második félidőben is volt egy háromperces gólcsend, valamint Ancsin begyűjtötte harmadik kiállítását is. Ezt követően azonban néggyel és öttel is vezettünk, Bartucz az egész mérkőzésen jó formában védett, elől pedig Zdolik Bence volt az emberünk. Végül a győzelmet behúztuk, otthon tartottuk a két pontot.

Top gólszerző: Zdolik 8, kapusteljesítmény: Bartucz 14/33 (42%)

 


Dabas KC VSE – Grundfos Tatabánya KC 32-32 (14-15)

Nehéz találkozóra számíthattunk, hiszen csapatunknak sok volt a hiányzója, azonban az első félidőben nem úgy tűnt, hogy ez megzavart volna minket. Sokszor vette át egyik csapat a másiktól a vezetést, azonban kettő volt a legnagyobb előnyünk, végül egygólos előnnyel mehettünk a szünetre. A második félidő elején hárommal is mentünk, azonban a 45. perctől kezdve, beindult az adok-kapok, a Dabas mindig egyenlíteni tudott. Fél perccel a vége előtt Balogh megszerezte a vezetést, azonban az utolsó hazai támadást nem tudtuk kivédekezni, így döntetlennel zárult a találkozó.

Top gólszerző: Zdolik 7, kapusteljesítmény: Bartucz 7/28 (25%)

 


AEK Athens HC – Grundfos Tatabánya KC 34-26 (16-12)

A dabasi döntetlent követően készülhettünk első Európa Liga mérkőzésünkre, ahol az EHF Challenge Kupa címvédőjéhez utaztunk. Sajnos a mérkőzés elejétől kezdve a görögök akarata érvényesült, és habár sikerült visszakapaszkodnunk többször is két gólra, a szünetben már néggyel vezettek a hazaiak. A második játékrészben szépen lassan felőrölt minket ellenfelünk, már tízzel is mentek Ugaldéék, a végén azonban nyolc lett a két együttes között a különbség, így klubunk továbbra is hosszú ideje várt a győzelemre az európai kupaporondon.

 

Top gólszerző: Balogh 5, kapusteljesítmény: Bartucz 11/46 (24%)

 


NEKA – Grundfos Tatabánya 31-21
(14-13)

Az athéni utat újabb idegenbeli találkozó követte, azonban most „csak” Balatonboglárig utaztunk. Az első félidő elején hamar kettővel is vezettünk, majd volt egy kisebb beragadás, ami után mi futottunk az eredmény után, de sikerült visszaszereznünk a vezetést. A szünetre azonban a hazaiak mehettek egygólos előnnyel, de úgy tűnt a második játékrész első öt percében, hogy nagy küzdelem lesz a győzelemért, de onnantól kezdve hatalmas gödörbe kerültünk és az utolsó 20 percben mindösszesen négy találatig jutottunk. Ez volt a szezon legnagyobb pofonja, tízzel kaptunk ki a NEKA-tól, a mérkőzést követően pedig Dragan Matics egészségügyi állapota miatt bejelentette, hogy már nem áll rendelkezésére a csapatnak a szezon hátralevő részére. Így a további októberi találkozókon Sibalin Jakab volt ez ideiglenes edző és Ilyés Ferenc lett a segítője.

Top gólszerző: Balogh 4, kapusteljesítmény: Bartucz 10/40 (25%)

 


Grundfos Tatabánya KC – Sporting CP 23-37 (13-18)

A második Európa Liga meccsünket már „hazai” pályán játszhattuk, Győrben. Ellenfelünk rögtön magához ragadta az irányítást, habár a kilencedik percben Tóth góljával felzárkóztunk egyre. Ezt követően azonban távolodott ellenfelünk és a szünetben öttel vezetett a Sporting. A 40. percig még tartottuk magunkat, akkor héttel vezettek a portugálok, de ezt követően nem adtak nekünk igazán esélyt. Két perccel a vége előtt már tizenhatgólos hátrányban voltunk, végül 14 lett a vége...

A szezon legnagyobb vereségét itt szenvedtük el, de várt ránk még egy találkozó októberben, egy rangadó a Balatonfüred ellen.

 

Top gólszerző: Sunajko 6, kapusteljesítmény: Bartucz 8/41 (20%)


Balatonfüredi KSE – Grundfos Tatabánya KC 32-22 (17-8)

A csapatnak fontos lett volna, hogy jól zárja a hónapot, ugyanis egy győzelmet gyűjtöttünk be csupán. Azonban hamar rá kellett jönnünk, hogy ez nagyon nehéz lesz. A 10. percig még fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban itt 14 percen át nem tudtunk betalálni, a szünetben kilenccel vezetett a Füred. A második félidőben 12 és 13 találat is volt a két csapat között, a végére azonban 10 lett a különbség, nagy vereséget szenvedtünk riválisunk ellen. Az ellenfél kapusa, Andónak nagy napja volt 57%-kal védett.

Ekkor csak bíztunk benne, hogy jobb mérkőzések jönnek, de utólag most már tudjuk, elkezdtek jobban alakulni a dolgok.

Top gólszerző: Ancsin 7, kapusteljesítmény: Wyszomirski 6/20 (30%)


Képek forrása: Hagymási Bence, Székely-Marosi Kata, Dabas KC VSE, NEKA, EHF





TABELLA
1. Telekom Veszprém44
2. OTP Bank - PICK Szeged40
3. MOL Tatabánya KC28
4. FTC-Green Collect27
5. Csurgói KK22
6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 22
7. Dabas KC 21
8. CYEB-Budakalász21
9. Balatonfüredi KSE19
10. Carbonex-Komló16
11. HSA NEKA14
12. PLER-Budapest 12
13. QHB Eger12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. április »
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30