hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Meglepetés vendég, de megérdemelt győzelem
2022. január 14.
Második felkészülési mérkőzését is megnyerte csapatunk.

Habár a Valur csapatára készültünk, a KA együttesével játszottunk a mai napon, egy utolsó pillanatos változás miatt. Ez azonban nem akadályozta meg csapatunkat abban, hogy egy jó mérkőzést játsszon.

Zdolik góljával mi szereztük meg a vezetést, de izlandiak rögtön egyenlítettek, de Juhász elcsípett egy labdát, így újfent mi vezettünk. Zdolik nagyon jól kezdte a találkozót, labdaelcsenése után 6-3-ra vezettünk, majd egy újabb Zdolik találattal 7-3-ra. Bartucz védését követően pedig a szélről Fekete talált be, így már öt volt az előnyünk: ekkor jött az első izlandi időkérés.

Az első KA támadást az időkérés után megállítottuk, és utána Ushal talált be beállósból. A következő pár percben az izlandiak zárkóztak fel, de Zdolik megpattanó lövése volt a tizedik gólunk a 16. percben. Bartucz ziccert hárított és Ushal újabb találatával megint öttel mentünk. A kapusunk nagyon bekezdett az első játékrészben, második ziccerét fogta.

Itt egy kisebb hullámvölgy következett, de az ellenfelünk nem tudott visszajönni egy gólra, Bartucz ugyanis kettőt is hárított egymás után, majd Ushal találata után újra néggyel mentünk. A szünet előtt háromra módosult a különbség, így 15-12-es előnnyel mehettünk a szünetre.

A második játékrész elején három percig nem esett gól és az egész félidőre jellemző volt, hogy védekezésben jeleskedtek a csapatok. Zdolik a második félidőben is kiváló formában játszott – ő szerezte első találatunkat és összesen tíz gólig jutott. Bartucz sem engedett ki a második játékrészre, nagy védéseket mutatott be és majdnem volt megint egy gólja, csak úgy, mint a Győr ellen, azonban lövése most a felső lécen csattant.

Klubunk nem igazán engedte közelebb ellenfelét a második félidőben és 26-22-es sikert aratott.

 

TATABÁNYA: Bartucz, Móri (kapusok), Bognár 1, Fekete 1, Juhász 5, Fotache 4, Ushal 3, Bodnár, Tóth, Zdolik 10, Hornyák 2, Paizs, Edwards

Eredmény alakulása: 5. perc: 4-3, 10. perc: 8-3, 15. perc: 9-6, 20. perc: 12-8, 25. perc: 14-10, 30. perc: 15-12, 35. perc: 16-13, 40. perc: 20-13, 45. perc: 20-16, 50. perc: 22-17, 55. perc: 24-20, 60. perc: 26-22
 




TABELLA
1. ONE Veszprém HC50
2. OTP Bank - PICK Szeged44
3. FTC-Green Collect39
4. MOL Tatabánya KC34
5. Balatonfüredi KSE31
6. ETO University Handball Team28
7. Csurgói KK 25
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös22
9. Carbonex-Komló19
10. PLER-Budapest 17
11. NEKA16
12. CYEB-Budakalász 15
13. Dabas KC 13
14. QHB Eger11




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat