Nagy sorozatban vagyunk, hiszen csapatunkra márciusban nyolc összecsapás is vár, és ebből három, egy héten belül. Így, mi tagadás nagyon jól és jókor jött a komlóiak legyőzése, amely bizonyára javított a csapat tagjainak hangulatán. Így várhatjuk a bakonyiak vendégszereplését, illetve néhány nappal később a váci „kalandot”.
– A mérkőzés egyértelmű esélyese a Veszprém – emelte ki Matics mester. – Mi nagy menetelésben vagyunk, hiszen márciusban majdnem tíz meccset kell megvívnunk. Viszont kedden felszabadultan szeretnénk játszani, hiszen nincs rajtunk teher vagy nyomás. Sőt, nekünk már kedden is – félig meddig – péntekre kell előre tekintenünk, a váciak elleni mérkőzésre. Igaz, hogy a Duna-parti alakulat a sereghajtó, de figyelmeztető jel, hogy első győzelmét most szerezte meg, az érmes álmokat is dédelgető Csurgó ellen. Csapatom a Veszprém ellen szeretne egy jót kézilabdázni úgy, hogy megússza a hatvan percet további sérülések nélkül.
| 1. MOL Tatabánya KC | 16 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 15 |
| 3. ONE Veszprém HC | 14 |
| 4. FTC-Green Collect | 10 |
| 5. ETO University Handball Team | 8 |
| 6. Budai Farkasok-RÉV | 7 |
| 7. Szigetszentmiklósi KSK | 7 |
| 8. Csurgói KK | 6 |
| 9. NEKA | 6 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 6 |
| 11. PLER-Budapest | 6 |
| 12. Carbonex-Komló | 5 |
| 13. CYEB-Budakalász | 5 |
| 14. Balatonfüredi KSE | 5 |