Csapatunk a Ferencváros idegenbeli legyőzése után ezúttal az ugyancsak élvonalbeli Budakalász vendége volt. A sarokproblémákkal küzdő Vujovics mellett ezúttal a könyökét fájlaló Komogorov sem tartott a csapattal. Az első félidőben a hazaiak jól tartották magukat, miközben a mieink több technikai hibát is vétettek. A játékrész hajrájában aztán megrázták magukat a fiúk és elhúztak öt góllal.
A második félidőben Matics Vladan a formába hozás érdekében továbbra is folyamatosan forgatta a csapatot és mindenkinek megfelelő mennyiségű játékpercet adott. A támadójátékkal nem volt probléma, játékosaink szépen elosztották egymás között a gólokat, a védekezésben azonban akadozott a gépezet. Az, hogy sikerült az ellenfelet ilyen kevés lőtt gólon tartani, elsősorban a kiválóan védő kapustrió érdeme volt. A mérkőzés végére aztán elfáradt az egyébként harcos hazai gárda, csapatunk pedig fizikai fölényét kihasználva magabiztos győzelmet aratott. Eközben a jelenlévő mintegy 50 vendégszurkoló szinte már bajnoki hangulatot tetemtett a csarnokban.
cikk: Kun Attila
| 1. MOL Tatabánya KC | 10 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 9 |
| 3. ONE Veszprém HC | 6 |
| 4. ETO University Handball Team | 6 |
| 5. FTC-Green Collect | 6 |
| 6. Carbonex-Komló | 4 |
| 7. CYEB-Budakalász | 4 |
| 8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 4 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 3 |
| 10. Szigetszentmiklósi KSK | 3 |
| 11. Budai Farkasok-RÉV | 2 |
| 12. PLER-Budapest | 2 |
| 13. Csurgói KK | 2 |
| 14. NEKA | 1 |