
Azt nem lehet mondani, hogy a vendégeknek eddig sok babér termett volna ellenünk. Ezt a tradíciót szeretné tartani a Matics-csapat a pénteki meccsen is. Ám ebben az idény nagyot fordult a világ az FTC kézilabdázóinak háza táján is. A budapesti gárda jócskán megerősödött, és ezt már egy előkészületi találkozón bizonyította is Matke tanítványainak. Igaz, a bajnoki mérkőzés más „kávéház”...



- Sem a felkészülésünk, sem a szezonkezdésünk nem volt zavartalan – emelte ki Matics mester. – Több meghatározó játékosunk is sérüléssel vagy betegséggel bajlódik. Ennek tudatában még azt sem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy mi vagyunk a meccs esélyesei. Egy dolgot azonban ígérhetek, mindent elkövetünk, hogy a Füred elleni meccs utáni második rangadón is sikerrel vegyük az akadályt. Ehhez azonban, most valóban nagy szükség lesz szurkolóink támogatására.
A hiányzóink miatt, a megerősödött FTC pillanatnyilag komoly gondot okozhat még hazai környezetben is nekünk. A már tartósan sérült Vranjes és Győri mellett Szöllősi Balázst is kezelni kellett. Valamilyen fertőzés gyűrte le az irányítót, aki kis híján kiszáradt. Rajta kívül Pásztor Ákost is megtámadta valami hasonló a „kór”. Áki csak csütörtökön kapcsolódik be a közös gyakorlásba. Azaz korántsem kedvezőek a házunk táján az összecsapás előtti előjelek.
| 1. MOL Tatabánya KC | 10 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 9 |
| 3. ONE Veszprém HC | 6 |
| 4. ETO University Handball Team | 6 |
| 5. FTC-Green Collect | 6 |
| 6. Carbonex-Komló | 4 |
| 7. CYEB-Budakalász | 4 |
| 8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 4 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 3 |
| 10. Szigetszentmiklósi KSK | 3 |
| 11. Budai Farkasok-RÉV | 2 |
| 12. PLER-Budapest | 2 |
| 13. Csurgói KK | 2 |
| 14. NEKA | 1 |