Ha lehet ilyet mondani, az egyik mumusunkhoz látogatunk. Itt, a Balaton partján érte az egyik kellemetlen meglepetés a mieinket pontvadászat során. A fürediek a bajnoki meccsen négy góllal legyőzték a kék-fehéreket. A kupameccsen a továbbjutásról egy mérkőzés dönt.
– Szeptemberben itt véreztünk el – emlékezet vissza Matics mester. – Azóta nem sok minden változott. Ugyanazok lesznek a játékvezetők. Ugyanaz a két csapat, viszont nagyon remélem, az eredmény nem lesz ugyanolyan.
A héten Milos Bozovics és Szöllősi Balázs is kisebb sérüléssel bajlódtak, de Matke mindkettejük játékára számít a Balaton-partiak ellen.
– Pokolian nehéz összecsapás vár ránk – jegyezte meg a vezetőedző. – A Füred ugyanis hazai környezetben csak a Veszprém ellen szenvedett eddig vereséget a pontvadászatban.
Ennek ellenére mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az utolsó lépést is megtegyük a kupában, a négyes döntőbe vezető úton. Mi tagadás, az idén a kupákban nem volt túl sok szerencsénk a sorsolásokkal. Ám ezzel már fölösleges foglalkoznunk, csak a feladatra koncentrálunk. Azt azért megjegyezném, hogy most, idegenben nem mi vagyunk a találkozó egyértelmű esélyesei.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 6 |
2. ONE Veszprém HC | 2 |
3. MOL Tatabánya KC | 2 |
4. ETO University Handball Team | 2 |
5. Carbonex-Komló | 2 |
6. FTC-Green Collect | 2 |
7. Budai Farkasok-RÉV | 1 |
8. Szigetszentmiklósi KSK | 1 |
9. Balatonfüredi KSE | 0 |
10. NEKA | 0 |
11. Csurgói KK | 0 |
12. PLER-Budapest | 0 |
13. CYEB-Budakalász | 0 |
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 0 |