hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Megkezdte a felkészülést a Matics-csapat
2018. január 9.
Hétfőn, a délelőtti erőnléti edzéssel kezdte meg csapatunk a tavaszi folytatására a felkészülést. Az első közös gyakorláson a hazai és külföldi válogatottakban szereplő játékosok nélkül indult a tréning.


 

Az első napon mindössze nyolc játékosnak vezényelt edzést Matics Vladan vezetőedző. A keret január 22-én bővülhet a bosnyák és román idegenlégiósokkal, miközben a montenegrói és magyar játékosok, akik a nemzeti csapatukat erősítik, „fellépése” pedig válogatottjaik Eb-szereplésétől függ…
– Még kevesen vagyunk – mondta Matics mester. – Délutánonként, hogy kétkapuzhassunk, a fiatalokkal egészül ki a társaság. Az idő szűkössége miatt vegyes edzéseket tartunk. Jelenleg mindenki egészséges. Szöllősi Balázs is elkezdte velünk a közös munkát, de az kérdéses, a műtött lába mennyire bírja majd a terhelést. Az első napon semmi gondja nem volt.

Matke kiemelte, nagyon rövid idő áll rendelkezésre a közös gyakorlásra.
– Mindössze néhány nappal az év legfontosabb itthoni, Balatonfüred elleni összecsapás előtt lesz csak komplett a csapatunk – fogalmazott. – Pedig, ha ezt a rangadót hozzuk, akkor nyugodtabb lehet a folytatás. Úgy tűnik, igazából egyetlen riválisunk maradt az éremért dúló harcban, a Balaton-parti gárda.
A február 3-ai nyitányt követően Ceglédre látogat csapatunk, majd 13-án Egerbe, a Magyar Kupa négyesdöntőért szállnak harcba a mieink.

– Nem lesz egyszerű ismét úgy összerakni a csapatot, hogy az újra olyan ütőképes legyen, mint az őszi szezon végén – emelte ki a vezetőedző. – Azoknak az együtteseknek, amelyek sok játékost adnak a válogatottaknak, fokozott nehézséget jelent a formába hozás. Csak egy példa, amikor Juhász Ádám legutóbb visszatért a válogatottból, két hét kellett, hogy szélsőből újra irányítót „faragjunk” belőle…

A Grundfos Tatabánya KC két edzőmeccsel készül a pontvadászatra. Január 24-én a Győr, míg 27-én egy első osztályú osztrák alakulat látogat a Földi Imre Sportcsarnokba.





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat