hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Gólzáporos Duna-parti parti
2017. május 10.
Kis híján hetven gól született a hatvan perc alatt. A mieink néhány kisebb megingástól eltekintve végig uralták az összecsapást, és teljesen megérdemelten nyertek négy góllal a 17. fordulóból elhalasztott találkozón.

Jól kezdte a mérkőzést a sérült Szöllősi Szabolcs, Juhász Ádám, Harsányi, Bozovics és Rosta Miklós nélkül felálló Tatabánya, azonban a Duna-partiak gyorsan reagáltak. Előbb egyenlítettek, majd a félidő derekán meg is fordították az állást. A huszadik perc tájékára nyugodott meg végleg a vendég együttes, és fokozatosan növelte előnyét.

Amilyen jól kezdtük az első félidőt, olyan pocsékul a másodikat. Gyakorlatilag 20 másodperc alatt kettőt is berámolt a hazai együttes, így ismét szorossá vált a találkozó. A 40. perc környékén aztán rendezte sorait a Matics-legénység, és ezután helyre állt a rend a pályán, újból megnyugtató előnyt szereztek maguknak Vujovicsék.

Így látta...
Kontra Zsolt: - Az eredmény mutatja, hogy ez a mérkőzés nem elsősorban a védekezésről szólt. Az első félidőben gyors gólokat sikerült lőnünk, és a folytatásban is a mi akaratunk érvényesült a pályán. Korántsem nevezhetjük ideálisnak erre a meccsre a felkészülésünket, hiszen Szöllősi Szabolcs, Juhász Ádám sérülte jött vissza válogatottból, Vranjes, Vujovics és Grigoras hosszú utazás utan tért vissza, ám ennek ellenére nyílván való volt a két gárda közötti különbség. Persze a legfontosabb a megszerzett két pont.

Jegyzőkönyv
Váci KSE – Grundfos Tatabánya KC 32-36 (17-20)
Vác, 400 néző, vezette: Bíró Á., Kiss O.
Tatabánya: Tóth M. – Vujovics 10, Ilyés 2, Szöllősi B. 8, Sipos A., Leimeter, Pásztor Á. 3(1). Csere: Székely M. (kapus), Grigoras 6(1), Dénes, Vranjes 6, Nagy Sz. 1. Edző: Matics Vladan.
Az eredmény alakulása, 4. p.: 1-3, 12. p.: 9-6, 18. p.: 10-10, 22. p.: 11-14, 25. p.: 12-16, 33. p.: 20-21, 38. p.: 22-25, 42. p.: 23-28, 45. p.: 24-30, 52. p.: 29-33, 58. p.: 31-34
Kiállítások: 4, illetve 8 perc
Hétméteresek: 2/1, illetve 3/2.

 




TABELLA
1. Telekom Veszprém44
2. OTP Bank - PICK Szeged40
3. MOL Tatabánya KC28
4. FTC-Green Collect27
5. Csurgói KK22
6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 22
7. Dabas KC 21
8. CYEB-Budakalász21
9. Balatonfüredi KSE19
10. Carbonex-Komló16
11. HSA NEKA14
12. PLER-Budapest 12
13. QHB Eger12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. április »
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30