A kövesdi csapat korántsem lebecsülendő ellenfél. Ennek ellenére, a sereghajtó otthonában, a bronzérmesnek kötelező lenne a győzelem...
– Nagyon fontos mérkőzés következik – mondta Sibalin Jaksi. – Az EHF-kupában, a Kolding elleni sikerünk önbizalmat adhat, de elbizakodottságot nem eredményezhet. Nem szeretnénk úgy járni, mint a csurgóiak, akik megégtek Kövesden. Mert már mi is játszottunk már a tűzzel, és a Komló ellen meg is pörkölődtünk. Éppen ezért – elsősorban – fejben kell rendben lennünk. Játékerőben ugyanis felülmúljuk riválisunkat.
A legnagyobb veszélyt az jelenti a kék-fehéreknek, hogy a hazaiaknak nincs túl sok veszteni valójuk, így különösebb teher nélkül játszhatnak ellenünk.
– Egy meglehetősen hosszú menetelés közepén járunk – emelte ki Matke jobbkeze. – Szeretnénk a Magyar Kupában a négyes döntőig jutni. A pontvadászatban meg akarjuk ismételni a tavalyi dobogós helyezésünket. Sőt, ez a legfontosabb. Miközben persze a nemzetközi porondon is igyekszünk tudásunk legjavát adva, tisztességgel képviselni a magyar színeket.
A tatabányaiak közül „csak” a válogatott szélső, Harsányi Gergely nem léphet pályára. Rajta kívül jelenleg mindenki hadra fogható, és elszántan készül a találkozóra.
Az összecsapáson Hargitai Gábor és Markó Gábor fújják majd a sípot.
| 1. ONE Veszprém HC | 26 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 25 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 22 |
| 4. FTC-Green Collect | 15 |
| 5. ETO University Handball Team | 14 |
| 6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 12 |
| 7. PLER-Budapest | 12 |
| 8. Csurgói KK | 11 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 11 |
| 10. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 11. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 12. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 13. Carbonex-Komló | 6 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |