hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Magyar Kupa: Továbbjutás a cél
2017. január 31.
Hosszú ideje őrzi veretlenségét a kék-fehér együttes, és ezzel a tradícióval Matyóföldön sem szakítana Matics Vladan vezetőedző csapata. Idei, első hivatalos mérkőzését a Tatabánya idegenben vívja, amelynek tétje a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutás. A Mezőkövesd – Grundfos Tatabánya KC kupa nyolcaddöntőt csütörtökön 18 órától rendezik.

Végre visszatértek a válogatottból játékosaink, és így 2016. december 16. óta először komplett a kék-fehérek játékoskerete. Matics mester szerint nagy szükség van a közös gyakorlásra, hiszen fel kell frissíteni azokat a szisztémákat, játékelemeket a válogatottaknak is, amelyek klubcsapatuk taktikáját jellemzik.

Mezőkövesden az év végén a vezetőedző személyében történ változás. Az MKC elnökséges azt a Janó Pált bízta meg az élvonal sereghajtójának irányításával, aki egykor a tatabányai kék-fehérek gárdáját is erősítette.

– Nem lesz könnyű dolgunk – emelte ki Matke. – De ezzel a kerettel hoznunk kell ezt a mérkőzést. A két felkészülési meccsen mutatott formánk bíztató volt, és a veretlenségi sorozatunkat a kupában is folytatni szeretnénk. A házigazdák új edzővel, az új év első igazi megmérettetésére készülnek, így bizonyára mindent elkövetnek. A tatabányai bajnoki találkozón sem volt könnyű ellenük, de most egyértelműen a továbbjutás a célunk. Úgy gondolom, most nem az számít, hogy mennyire játszunk jól vagy látványosan, csak nyerjünk.

A Grundfos KC-hoz hasonlóan a Mezőkövesdieknek is vannak kupatapasztalatai, a Magyar Kupa 2014-15-ös kiírásában a kövesdiek bronzérmet szereztek.




TABELLA
1. Telekom Veszprém38
2. OTP Bank - PICK Szeged32
3. MOL Tatabánya KC27
4. FTC-Green Collect23
5. CYEB-Budakalász21
6. Csurgói KK20
7. Dabas KC 17
8. Balatonfüredi KSE 16
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 16
10. Carbonex-Komló14
11. HSA NEKA12
12. QHB Eger12
13. PLER-Budapest 10
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. március »
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30