Marosi László (Zümi), a klub szakmai elnöke a találkozóval kapcsolatban elmondta, hogy a Duna-parti együttest nem lehet fél vállról venni. A váciak kifejezetten jó benyomást keltettek a felsőházi rájátszás küzdelmeiben, és néhány tiszteletre méltó eredményt is elértek.
– Ennek ellenére nem lehet más célunk, mint a győzelem – erősítette meg Zümi. – A mérkőzésen Katzirz és Krszmancsics játéka kérdéses. Lele továbbra is maródi.
Ezen a találkozón búcsúzik a kézilabdától Ivo Díaz, az „újkori” tatabányai kézilabdázás ikonikus alakja. Az örökifjú sportember 2009-től „szolgálta” a Bányászt, és a napokban ünnepelte 44. születésnapját.
– Ivo igazi arculatot adott a csapatunknak – emelte ki a klub elnöke. – Sportemberi magatartása, hozzáállása és a pályán nyújtott teljesítménye mindenki számára csak példa lehet. A mérkőzés előtt hivatalosan is elbúcsúztatjuk a klasszis játékost, és a legendás 5-ös számú mezét pedig „visszavonultatjuk”.
A tervek szerint – a győztes meccset követően – a szurkolók és a csapat egy közös nagy bulin ünnepli majd meg a harmadik helyezést. A „biztonság kedvéért” a Magyar Kézilabda Szövetség képviselője, magával is hozza a bronzmedálokat Tatabányára.
| 1. MOL Tatabánya KC | 10 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 9 |
| 3. ONE Veszprém HC | 6 |
| 4. ETO University Handball Team | 6 |
| 5. FTC-Green Collect | 6 |
| 6. Carbonex-Komló | 4 |
| 7. CYEB-Budakalász | 4 |
| 8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 4 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 3 |
| 10. Szigetszentmiklósi KSK | 3 |
| 11. Budai Farkasok-RÉV | 2 |
| 12. PLER-Budapest | 2 |
| 13. Csurgói KK | 2 |
| 14. NEKA | 1 |