A vendégek edzői: Fülöp Péter és Kiss István, illetve a játékosok között ott vannak többek között a Kanyó fiúk, Kiss Ádám vagy Schneider Patrik. Jó hír, hogy a mieinknél már pályára léphetett Katzirz Dávid.
A találkozót a tataiak kezdték jobban. Az első 10 percben 2 – 3 góllal vezettek. A 19. percig kellett várni, hogy a tatabányai fiúk egyenlíteni tudjanak. Akkorra elfáradtak a vendégek, így más ritmusra kapcsoltak a mieink is. Ekkor már az eladott labdákból könnyű gólokat tudtak lőni Pásztor Ákosék. Az azonban hozzátartozik a „történethez”, hogy sok – sok ziccer kimaradt nálunk is. Az első félidő végén 14 – 11 volt az állás.
A második játékrész elején néhány perc alatt öt gólosra nőtt a különbség. Ezen azonban a játékrész közepéig sikerült faragnia a tatai gárdának. Az utolsó perceket időkérések és kimaradt ziccerek „színesítették”.
A vége: Grundfos Tatabánya KC – THAC 26 – 21 (14 – 11) Grundfos Tatabánya KC: Paul, Boros, Vaskó 2, Pásztor 5, Diaz 6, Peric 3, Bodó 1, Dénes 1, Katzirz, Jóga, Mazák 5, Duber, Törő 3, Nagy Sz.
Vladan Matic: - Nagyon kemény munka vége felé vagyunk. Látszik a fáradtság. Most még egy – két napig megpróbáljuk megnyomni, aztán „visszahúzzuk”. Szerintem jó lesz. A védekezés jó volt, csak nagyon sok ziccerünk kimaradt. A második félidőben már nem is számoltam, de öt – hat tiszta indítás és hetes is kimaradt. Ezért is lesznek lövő edzések. Jó lesz.
- Elégedett vagy az elvégzett munkával? - Igen. A fizikai állapot szerintem jó. Kicsit frissítjük a csapatot és jó lesz.
- Mi lesz szerdán? - Szép játékkal szeretnék két pontot szerezni. Jó lenne úgy szerezni az első két pontot.
1. ONE Veszprém HC | 42 |
2. FTC-Green Collect | 35 |
3. OTP Bank - PICK Szeged | 34 |
4. MOL Tatabánya KC | 27 |
5. Balatonfüredi KSE | 25 |
6. ETO University Handball Team | 25 |
7. Csurgói KK | 19 |
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 16 |
9. Carbonex-Komló | 16 |
10. HSA NEKA | 15 |
11. PLER-Budapest | 13 |
12. QHB Eger | 9 |
13. CYEB-Budakalász | 9 |
14. Dabas KC | 9 |