- Próbálom a sérülésem után visszanyerni a formámat. Edzéseken is igyekszem koncentráltan dolgozni. Örülök, hogy jól ment a játék. – mondta szerdán, a találkozó után Harsányi. - Szerintem a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk ebben a körben, hiszen a Fradi nagyon erős kerettel rendelkezik. A legfontosabb az, hogy volt tartása a csapatunknak és nem adtuk fel az utolsó pillanatig. Mondhatom, hogy okosan és szerencsésen jöttünk ki a végén a játékból.
- Voltak olyan percek a találkozón, amikor négy olyan játékos is támadásban volt egyszerre a pályán, akikről néhány hete még azt sem tudtuk, hogy itt folytatják. - Nagyon nehéz dolga van az edzőinknek, hiszen egy teljesen új csapatszerkezetet kell összerakni, próbálgatni. Idő kell, hogy összeszokjunk, de az már látszik, szerintem, hogy jó úton járunk. Remélem, hogy ha a sérültjeink is felépülnek, nagyon erős tavaszt produkálunk majd. Örülök, hogy a Magyar Kupa továbbjutás sikerült, mert ez egy nagyon nagy előrelépés. A célunk az, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ott legyünk a négyes döntőben.
1. ONE Veszprém HC | 42 |
2. FTC-Green Collect | 35 |
3. OTP Bank - PICK Szeged | 34 |
4. MOL Tatabánya KC | 27 |
5. Balatonfüredi KSE | 25 |
6. ETO University Handball Team | 25 |
7. Csurgói KK | 19 |
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 16 |
9. Carbonex-Komló | 16 |
10. HSA NEKA | 15 |
11. PLER-Budapest | 13 |
12. QHB Eger | 9 |
13. CYEB-Budakalász | 9 |
14. Dabas KC | 9 |