- Jó volt a szlovák torna. Játszottunk három mérkőzést és minden nap jobban ment a játék. – mondta Debre Viktor. - Az első volt talán a leggyengébb. Bár, a második mérkőzés első félideje is katasztrófális volt. Igaz a második félidő akkor nagyon jól sikerült. A harmadik meccsen pedig már jól játszottunk. Úgy gondolom, hogy színvonalas torna volt, jó csapatokkal.
- Fiatalok is lehetőséget kaptak szerdán a THAC ellen. Olyan felállásban is játszott a csapat, amiben talán még soha. Volt keveredés bőven… - Reggel edzettünk is, és az látszott a fiúkon, hogy elég fáradtak voltak. De ez még pont belefért, mert jövő héten, szerdán van az első mérkőzésünk. Éppen most lehetett őket még terhelni. Mindenki lehetőséget kapott a THAC ellen. Például olyan játékosok is védekeztek, akik egyébként nem szokták. Kiszaladgálták magukat a fiúk.
- A Magyar Kupa mérkőzésen talán már Gál Gyulára is számíthatsz. - A „talánt” nem lehet beállítani a csapatba. Ha itt lesz, Vele mindenképpen erősödünk, főleg mentálisan mert Gyula egy hihetetlenül pozitív beállítottságú pali. Meglátjuk. A felkészülést elvégeztük, úgy látom, hogy a csapat formája is felfelé ível. Kemény meccs vár ránk a Gyöngyös ellen, a Magyar Kupában. Ez egy oda – vissza mérkőzés, szóval észnél kell lennünk. Mindenképpen továbbjutást várok a csapattól. Az a célunk, hogy ott legyünk a legjobb négy között.
| 1. ONE Veszprém HC | 26 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 25 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 22 |
| 4. FTC-Green Collect | 15 |
| 5. ETO University Handball Team | 14 |
| 6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 12 |
| 7. PLER-Budapest | 12 |
| 8. Csurgói KK | 11 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 11 |
| 10. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 11. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 12. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 13. Carbonex-Komló | 6 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |