- Minden Carbonex szurkoló arra kíváncsi, hogy mikor láthatnak végre játszani? - Nagyon remélem, hogy az első bajnoki mérkőzésen, február elején már tudok játszani. Két hetet már Tatabányán voltam december végén. Sok mindent együtt csináltam a srácokkal. Az ütközéses dolgokat ugyan még nem szabadott, de már dolgoztam. Az orvosom szerint január közepétől lehet mindent, száz százalékosan. Bízom benne, hogy a kezdéskor, január hetedikén már mindent csinálhatok. Folyamatosan konzultálok az orvossal, aki műtött. Úgy várom a visszaérkezést, hogy remélem, mindent tudok már csinálni.
- Milyen szerinted a Tatabánya Carbonex csapata? - Nagyon jól érzem magam a fiúkkal. Komolyan mondom, hogy ritka jó hangulat van Tatabányán. A mérkőzések, az edzések is remek hangulatban telnek, úgyhogy én nagyon jól érzem magam.
- Milyen volt szerinted a csapat ősszel? - Nagyon - nagyon jónak találom a csapatot. A bajnokság elején volt két olyan egy gólos vereség, ami a bajnoki pontokat számolgatva, kár, hogy becsúszott. A mutatott játék azonban nagyon pozitív volt.
- Lehet hasonlóan jó, vagy akár még jobb tavasszal a csapat? Mondjuk Veled?! - Remélem, hogy még jobb lesz a csapat. Az a minimum, hogy legalább olyan jó legyen, mint ősszel volt. Most mindenki elégedett, mert úgy látjuk, hogy nagyon jól összeállt a csapat. Szóval szerintem minimum ugyanilyen jó tavaszt kívánok magunknak is meg a szurkolóknak is…
| 1. ONE Veszprém HC | 26 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 25 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 22 |
| 4. FTC-Green Collect | 15 |
| 5. ETO University Handball Team | 14 |
| 6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 12 |
| 7. PLER-Budapest | 12 |
| 8. Csurgói KK | 11 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 11 |
| 10. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 11. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 12. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 13. Carbonex-Komló | 6 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |