A találkozó elején hamar kézbe vettük az irányítást, és az első félidő közepére négygólos előnyt alakítottunk ki. A játékrész hajrája is a mieinknek sikerült jobban, így a szünetre 20–14-es vezetésnél vonulhattunk. A fordulás után akadtak nehezebb perceink, de a védekezés stabil maradt, a kapuban Andó Arián többször is bravúrral hárított, a labdaszerzésekből pedig könnyű gólokat szereztünk. Felállt fal ellen is hatékonyan kézilabdáztunk, így az első félidőben megszerzett előnyt magabiztosan tartottuk a lefújásig.
Tóth Edmond vezetőedző így értékelt a mérkőzés után:
„Óriási öröm számomra, hogy az első mérkőzésen győzelemmel tudtunk bemutatkozni. Büszke vagyok a fiúkra, mert az első félidőben meg tudtuk mutatni, milyen gyors kézilabdát szeretnénk játszani: sok futással, labdaszerzésekkel, amikből gólokat lőttünk. Természetesen vannak még hibák, de azért dolgozunk hétről hétre, hogy ezeket kijavítsuk. A második félidőben inkább a mérkőzés menedzselése volt a feladatunk, több felállást ki tudtunk próbálni, mindenki pályára lépett, és hozzátette a maga részét. A legfontosabb, hogy elkezdtük a pontok gyűjtését, bízom benne, hogy ez egy hosszú és sikeres sorozat kezdete lesz.”
A találkozón pályára lépő Éles Benedek számára is különleges volt ez az este:
„Nagyon jó érzés volt egy ilyen erős csapatban bemutatkozni. Az első félidőben nyugodtan tudtunk lőni, kevés hibával kézilabdáztunk, és ennek köszönhetően hamar magunkhoz ragadtuk az irányítást. A második félidőben kicsit beragadtunk támadásban, ott több technikai hibánk volt – ebben közrejátszhatott az is, hogy még nem ismerjük tökéletesen egymást, illetve a fáradtság is. Ennek ellenére jár a dicséret a csapatnak, és nagyon köszönjük, hogy ennyien kilátogattak és szurkoltak nekünk.”
A vendégek sportszerűen értékelték a találkozót.
Bíró Balázs vezetőedző így látta a mérkőzést:
„Szerettük volna nagyobb erőbedobásra késztetni a hazaiakat. Az első félidőben magas volt a tempó, és a támadójátékunkban nem sikerült elkerülnünk a nyitott védekezés által kikényszerített hibákat. Ennek ellenére sokáig meccsben voltunk, 15–12-nél még labdánk volt, de az utána következett 5–1-es sorozat megfogta a társaságot. A második félidőben volt tartásunk, összesen 12 gólt kaptunk, de a Tatabánya jól menedzselte a különbséget, és nem tudtunk elérhető távolságba kerülni. Ennek ellenére tisztességesen próbáltunk harcolni, és azt gondolom, nem kell lehajtott fejjel hazamennünk. Nekünk jövő héten kell nyernünk, és reméljük, ezt sikerül is megvalósítanunk.”
Marczika Barnabás játékos hozzátette:
„Az első félidőben rengeteg technikai hibánk volt, amit a Tatabánya könyörtelenül kihasznált, és ennek köszönhetően alakult ki a hatgólos különbség, amivel végül megnyerték a meccset. A második félidőben volt tartásunk, nem törtünk össze, és ez is fogja jellemezni ezt a csapatot – a kitartás végig meglesz.”
A MOL Tatabánya KC tehát győzelemmel indította a 2025/26-os bajnoki szezont, és bíztató jeleket mutatott a folytatásra nézve is.
K&H férfi kézilabda liga, 1. forduló
MOL Tatabánya KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 32-26 (20-14)
Tatabánya, 1617 néző
V.: Fekete Tamás Dávid, Hajdu Tamás
Tatabánya: Székely, Andó (kapusok), Terjék, Mosindi 4, Damatrin 3, Sarac 4, Plaza 2, Éles 4 (1), Papp T. 3, Sztraka 1, Rodriguez, Grigoras 2, Havran 1, Vajda 3, Krakovszki 3 (1), Zhitnikov 2. Edző: Tóth Edmond.
Gyöngyös: Marczika, Skledar (kapusok), Ubornyák 6, Neves 5, Jaros, Lang 1, Hegedüs 2, Nagy Á. 3, Edwards 2 (2), Végh 2, Bajus 1, Gyallai, Gráf 3 (1), Dobi, Jóga 1, Bihari. Edző: Bíró Balázs.
Kiállítások: 6-6 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/3.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 8 |
2. ONE Veszprém HC | 4 |
3. MOL Tatabánya KC | 4 |
4. ETO University Handball Team | 4 |
5. Carbonex-Komló | 2 |
6. FTC-Green Collect | 2 |
7. Balatonfüredi KSE | 2 |
8. CYEB-Budakalász | 2 |
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 2 |
10. Budai Farkasok-RÉV | 1 |
11. Szigetszentmiklósi KSK | 1 |
12. PLER-Budapest | 0 |
13. Csurgói KK | 0 |
14. NEKA | 0 |