
Az esetleges medálhoz az FTC-n keresztül vezet az út. A 16. fordulóban, 15 óra 15-kor a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok fogadjuk ugyanis a fővárosi zöld-fehéreket. A találkozót Bócz László és Wiedemann Viktor játékvezetők dirigálják..
A legutóbbi – 15 góllal elveszített - EHF Európa Liga mérkőzés hajrájában a tatabányai drukkerek tüntetőleg kivonultak a sportcsarnokból. Ez nem túl jó előjel, egy olyan rangadó előtt, ahol valóban óriási segítséget jelentene, ha a Bányász szurkolótábora teljes mellszélességgel a csapatuk mögé állna…
A szombati, létfontosságú összecsapás esélyeiről Sibalin Jakab edzővel beszélgettünk.
- Ez a rangadó eldönti, hogy versenyben maradunk-e a harmadik helyért – emelte ki Jaksi. – Vereségünk esetén, annyi… Nekünk ez a tétje. Remélem, ezt a csapat és a stáb minden tagja átérzi. Az együttes jövője szempontjából is fontos találkozóról beszélünk.
Jaksi szólt a megelőző meccsekről, kiemelve, hogy nem a vereségek ténye az elszomorító, hanem annak a módja.
- Pedig már többször megmutattuk ebben a szezonban is, hogy sokkal jobban is tudunk kézilabdázni, mint tesszük azt mostanában – hangsúlyozta. – De minden mérkőzés egyben a karakterről is szól, hogy ki mennyire, akarja, tudja a dolgát egy játékos, hogy mennyire ragaszkodik a sikerhez, és mire képes érte. Tudjuk, nem vagyunk könnyű helyzetben. A győzelemmel már elégedett lennék. Különösen, ha belegondolunk, hogy az FTC – gyakorlatilag – január óta erre az összecsapásra készül. A meccs végén jó lenne, ha mindannyian tükörbe, és egymás szemébe tudnánk nézni.
-Petrik József-

| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 2 |
| 2. ONE Veszprém HC | 2 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 0 |
| 4. Ferencvárosi TC | 0 |
| 5. Balatonfüredi KSE | 0 |
| 6. LIQUI MOLY NEKA | 0 |
| 7. PLER-Budapest | 0 |
| 8. Csurgói KK | 0 |
| 9. ETO University HT | 0 |
| 10. Budai Farkasok-RÉV | 0 |
| 11. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 0 |
| 12. Szigetszentmiklósi KSK | 0 |
| 13. BEPELOG Dabas | 0 |
| 14. Eger | 0 |