Sibalin Jakab, a csapat másodedzője a mérkőzés előtt nyilatkozott, kiemelve a játékosok elkötelezettségét és a mérkőzés jelentőségét.

„Szeretnénk sikerrel zárni a tornát és megszerezni a harmadik helyet,” mondta Jaksi. „Az elsődleges célunk, hogy kijavítsuk a tegnapi meccs második félidejének hibáit. Tanultunk a korábbi mérkőzések tapasztalataiból, és most arra koncentrálunk, hogy a legjobb formánkat hozzuk.”
A Tigrisek ugyanakkor nincsen könnyű helyzetben. A játékosok fáradtak, és kisebb-nagyobb sérülésekkel is bajlódnak, ami megnehezítheti a teljesítményüket a pályán. Az edzői stáb azonban bízik abban, hogy a csapat képes lesz felülkerekedni a nehézségeken. „Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy mindenki nagyon fáradt, és hogy több játékosunk is kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódik, de igyekszünk a maximumot kihozni magunkból,” mondta a másodedző.

A mai mérkőzésen nyújtott teljesítmény azonban nem csak a torna végső helyezéséről szól, " jó lenne pozitív érzésekkel, sérülésmentesen befejezni a mai napot, hogy ezzel a lendülettel tudjunk készülni a jövő heti Szeged elleni mérkőzésünkre."
A csapat ma délután tehát fáradtan, de győzelemre éhesen lép pályára, hogy megszerezze a harmadik helyet, és megfelelően felkészüljön a bajnoki rajtra. A játékosok motiváltak, és mindent meg fognak tenni azért, hogy bronzéremmel utazzanak haza.
A mérkőzést élőben követhetitek itt.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 2 |
| 2. ONE Veszprém HC | 2 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 0 |
| 4. Ferencvárosi TC | 0 |
| 5. Balatonfüredi KSE | 0 |
| 6. LIQUI MOLY NEKA | 0 |
| 7. PLER-Budapest | 0 |
| 8. Csurgói KK | 0 |
| 9. ETO University HT | 0 |
| 10. Budai Farkasok-RÉV | 0 |
| 11. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 0 |
| 12. Szigetszentmiklósi KSK | 0 |
| 13. BEPELOG Dabas | 0 |
| 14. Eger | 0 |